Iványi Gábor is búcsúajándékot ad David Pressmannek
Wesley-díjban részesül a rövidesen távozó amerikai nagykövet.
Wesley-díjban részesül a rövidesen távozó amerikai nagykövet.
A Montágh Testület minden évben kiválasztja azt az egy szót, amely legkifejezőbben utal az adott év történéseire.
Sok magyarnak nem könnyű az élete, de Magyarországnak van egy nagy előnye: erős az önismerete mint nemzet és mint nép.
Ráadásul a baloldal slágertémáit szedte szét az unió ügyeivel foglalkozó lap.
Nagy Elek huszonöt év után vette át a stafétát elődjétől.
A kormányok elkezdtek foglalkozni a bitcoinnal, így nem meglepő, hogy az árfolyama november közepén 36 millió forint közelében is járt.
A kutatás szabadságát és a szakmai teljesítményt politikai alapon, vagy más kirekesztő szempont alapján megkérdőjelező megnyilvánulásokat elutasítja az ELTE.
Ha nyugatra tekintünk, állandó terrortámadásokat látunk, ha pedig keletre, akkor állandósult háborús konfliktusokat.
Azt hiszem, így válik érthetővé, kinek kell börtönbe mennie és kinek jár a bűnügyi felügyelet.
Szoboszlai Dominik és csapattársai évek óta bizonyítják, hogy a sokkan nagyobb keretértékkel rendelkező válogatottakat is meg lehet verni.
Egy ilyen világban én reakciós vagyok.
Több mint kétszáz kilós kokainszállítmányt foglalt le a görög rendőrség Pireusz kikötővárosban – közölték a görög hatóságok csütörtökön.
Az amerikai nagykövet igyekezett „különböző nézőpontokat képviselő” személyeket egy asztalhoz ültetni.
Az Európai Bizottság ex-elnökének kétségei vannak Magyarországgal kapcsolatban.
Nem. A magyar jobboldal olyasmit tud, amit Európában senki más: értékekből politikát, az álmokból pedig működő rendszert csinál. Kohán Mátyás írása.
A CIES, a Football Benchmark és a Transfermarkt adatai szerint is a legjobbak közé emelkedett a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya.
Az író-újságíróval Feltámadt a nagy Pán című regénye kapcsán beszélgettünk.
A Netflix svéd sorozata rávilágít arra, hogy az értékvesztettség, a düh és a bensőséges emberi kapcsolatok hiánya milyen tragikus következményekkel járhat.
Szakértők szerint 2023 rázós év volt az X és hirdetői számára.
A nyugat értékei, intézményei támadás alatt állnak, néhány pedig teljesen leamortizálódott.